Márkaépítés

Idén is átadta díjait a PWA, a Sikeres Nők Egyesülete

Az est háziasszonya Horváth Lili Jászai Mari-díjas színművész volt. Katona Melinda PWA-elnök köszöntőjében elmondta: „Bárki, aki tovább akar jutni, fölvet újabb kérdéseket. Az idei konferenciának pontosan ez volt a célja. A különféle, sokszínű tudás határát feszegetni, hogy új eredményekre, új gondolatokra, esetleg új megoldásokra jussanak a résztvevők”. Csóti Gábornak, az IIP ügyvezetőjének köszöntője után előbb a PWA díjait osztották ki: a Női Menedzser Díjat Hegedüs Évának, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójának, a Férfi Menedzser Díjat Gazsi Zoltánnak, az eisberg Hungary Kft. ügyvezetőjének, a Női Vállalkozó Díjat pedig Dr. Schultheisz Juditnak, a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért alapítójának, orvos-igazgatójának ítélte oda a PWA által felkért szakmai zsűri. A jövő menedzsere díjat, amelyet idén először osztott ki a PWA, Greskovits György, a Milestone Intézet alapítója kapta.
 
A PWA minden egyes programja, projektje kapcsán az együttműködésre törekszik. Maga a szervezet is a diverzitást képviseli, ahogyan a partnerség, a szinergiákban való gondolkodás, a tudatosabb életstratégia, az önismereti tudás elmélyítése is a PWA védjegye, tette hozzá Katona Melinda, aki a konferencia zárásaként okleveleket adott át a PWA Mentorprogramjában résztvevőknek. Majd a PWA – a Corinthiával, a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen – ismét teljesített egy „csodalámpa kívánságot”: a nyolcéves, izomsorvadásban szenvedő Balázs álmát valóra váltották, aki okosórát kért és kapott.

Forrás: eisberg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük